Cím:
Budapest, VI. Andrássy út
Belsőépítészet:
studioNeked, Pók Enikő
Projektleírás
CÉLKITŰZÉS – HŰEN A BRAND HITVALLÁSÁHOZ
A VELUX dán cég, ezért a cég származásához megfelelően a dán „hygge” életérzést, a mindennapi örömökre és boldogság megélésének megkönnyítésére, azaz a munkavállalók megtartására, a munkavállalók jó közérzetének megteremtésére helyeztük a fókuszt az irodában. amelyet a studioNeked és Pók Enikő belsőépítész teremtett meg, az MN6 Energiaügynökséggel, Kovács Emesével és Tóth Nellivel karöltve, műszaki – és energetikai segítséggel, WELL standardok beépítésével. A VELUX számára fontos a fenntarthatóság, ezért a Közép – Kelet – európai Regionális Központ kialakításánál a karbonsemlegesség irányába is több lépést tettünk. A munkavállalók kérésére északi, letisztult design alakítottunk ki az irodában.
ARCULAT, BOROVI FENYŐ, TUDATOS SZIGNIFIKÁCIÓ
Mivel a VELIX fő brand színe a piros, ám ez az enteriőrökben túlzott, akár agresszív hatást keltene, amely a munkaválallók hangulatát negatívan befolyásolná, ezért az iroda színeiben a VELUX másodlagos arculati színei köszönnek vissza, úgy mint a világoskék, szürke, fehér. A RECEPCIÓ hátfal fa lécváz borovi fenyőből készült, mivel a VELUX által gyártott ablakok anyaga is a borovi fenyő, így utaltunk az anyaghasználatban a szervezet termékeire. A cég hitvallásának, a fenntarthatóság tudatosítása érdekében a tárgyalók savmart fóliájára fenntarthatósággal kapcsolatos logók kerültek, ahogy a tárgyalók elnevezése is ezt tükrözi.
EGYSZERŰ LÉPÉSEK A FENNTARTHATÓSÁG FELÉ
Az irodában a korábbi bérlő modulszőnyegéből megtartottuk azt, amelyet csak lehetett, így kevesebb új szőnyeget kellett gyártani, így kevesebb CO2 kibocsátás történt a beépítendő anyagok által. Az új, Modulyss típusú szőnyeg fenntartható forrásból származó alapanyagból áll és alacsony károsanyag kibocsátással rendelkezik, újra felhasználható hátlappal, amely a körforgásos gazdaságot segíti.
Átvettük a korábbi bérlő bútorát, így nem kellett majd 90 főre új bútorokat gyártani, amely szintén jelentős környezetterhelést jelentett volna. Az új Európai Uniós fenntarthatósági szabványok betartása miatt érdemes a fenntarthatóság iránt elkötelezett cégeknek új termék vásárlása helyett a bérlés vagy újrafelhasználás irányába lépni a jövőben, ahogy azt a VELUX is tette.
HOT DESKING HELYEK
Bár a VELUX iroda nem hibrid iroda, a nem budapesti dolgozóknak lehetővé tettük azt hot desking helyek kialakításával, ha nem állandó jelleggel dolgoznak az irodában és nincs fix helyük, mégis legyen asztaluk, ahol dolgozhatnak, ha a központba látogatnak. Hibrid irodákban ez az asztal típus a távmunka és irodai munka egyvelegét, a hibrid üzemmódot teheti hatékonyabbá, miközben csökkenti az irodabérleti területet és a bérleti – és üzemeltetési költséget.
MŰEMLÉKI KÖRNYEZETBEN
A VELUX nem egy A++ irodát választott Regionális központjának helyszínéül, hanem egy, Budapesten is különleges és műemléki védettség alatt álló épületet, az Andrássy Palace-t, annak minden hátrányával és előnyével együtt. Előnye, hogy az irodák ablakai nyithatóak, így a munkavállalók könnyedén engedhetnek be friss levegőt az irodai környezetbe, egy újépítésű irodaházhoz képest. Hátránya, hogy nem nyúlhattunk szabadon a terekhez az épületben, mert bizonyos falak, épületrészek védettség alatt állnak.
EMELT SZINTŰ MŰSZAKI KOMFORT
A holisztikus szemléletmódú WELL standardokhoz hozzátartozik a friss levegő utánpótlás biztosítása és az akusztika, ezért a korábbi, pontmegfogásos üvegeket tokkal a falhoz zártuk a jobb léghanggátlás biztosítása miatt. A jobb hanggátlási követelményeket megkövetelő tárgyalók akusztikus álmennyezetet és akusztikai hátlappal rendelkező modulszőnyeget kaptak. A Paulay Ede utcai üveg fronton a hűtés biztosítása volt a fontos az open office részen dolgozók számára.
HŐKOMFORT, FÉNY, TUDATOSÍTÁS
A hőkomfort fokozása érdekében helyiségenként, az egyterű irodákban zónánként kerültek termosztátok felszerelésre, amellyel a munkatársak beállíthatják a megfelelő hőmérsékletet. Az energiahatékonyság érdekében a világítási zónák jelenlét érzékelőkkel vannak ellátva, így az energiapazarló felkapcsolva felejtett világítás lehetősége megszüntetésre került. A magyarországi irodaterekben az első között lett alkalmazva a VELUX irodájában cirkadián világítás. Belsőépítészeti szempontból odafigyeltünk arra, hogy a munkaasztalok elhelyezése az ablaktól 6,5 m-en belül történjen meg, hogy általános munkaidőben és jó időjárási viszonyok mellett minél kevesebb időtartamban legyen szükség mesterséges fény használatára az irodában.
NÖVÉNYEK, MOZGÁS TÁMOGATÁSA
A VELUX maximális figyelmet fordított a növények elhelyezésére a térben, a friss Oxigén termelés okán 352 kaspónyi növény, mintegy 43 m3- nyi levélfelülettel teremt jó közérzetet az irodában. Azért, hogy a dolgozók munka közben átmozgathassák az izmaikat, Relax szobát hoztunk létre. Itt lehetőség van relax labdán nyújtózkodni, gerinc – gyakorlatokat végezni, vagy egész egyszerűen csak csendben pihenni pár percet, hogy aztán felfrissülve folytathassák a munkát. A VELUX szorgalmazza, hogy a dolgozók kerékpárral járjanak az irodába, ezért kerékpártárolót helyeztünk el közvetlen kapcsolattal az öltözőhöz és a tusolóhoz, hogy használata kényelmes legyen. Az irodában ergonomikus irodai székeket és emelhető magasságú asztalokat használnak a kolllégák, amelyek lehetővé teszi a változatos munkavégzést.
SZŰRT VÍZ A CSAPRÓL
Emelt számú, 6 db vízvételi helyet alakítottunk ki az irodában azért, hogy ne a palackos vizet kelljen használni, hanem a munkavállaló a VELUX kulacsát tölthesse fel napközben többször, ezzel, a ballonos, vagy félliteres palackos víz használatával szemben, 0-ra csökkenthető a víz fogyasztásából származó hulladék képződés, ami egy 90 fő körüli vállalatnál jelentős környezetterhelésnek minősül.
KAROS KÁVÉGÉP ÉS BARISTA TANFOLYAM
Mi, kávéfüggők tudjuk, hogy nehezen indul a nap a reggeli kávé nélkül. A VELUX 2 nagyobb és két kisebb COFFEE POINT-ot alakított ki az irodában, ahol lehetőség van minőségi kávé főzésére és fogyasztására. Itt, emelt asztaloknál, magas bárszékeknél beszélgethetnek a kollégák, miközben felfrissülnek a tea, kávé, beszélgetés mellett. A szervezet HR támogatással, barista képzéssel tanítja meg a dolgozóknak a különleges karos kávégép használatát.
FUNKCIONÁLIS TÁRGYALÓK
Mivel a mai megbeszélések 70 %-a 2 és 4 fő között zajlik, ezért fontosnak tartottuk olyan, funkcionalitás alapján választható tárgyalók létrehozását, ahová a dolgozók aszerint jelentkeznek be, hogy milyen a megbeszélés fajtája. Ez a VELUX innováció iránti elkötelezettségét is alátámasztja. A tárgyalókat a használat módja szerint alakítottuk ki: SOLVE ROOM: a feladatok megoldására: falra integrált screen – asztalba szerelt flip – top megoldásokkal, ha a kollégák laptoppal ülnek le feladatot megoldani. DISCUSS ROOM: ideális megbeszélésekre, ahol az elrendezésnek köszönhetően mindenki kényelmesen felszólalhat és a kivetítő alkalmas arra, hogy a témát a falon megjelenítsék. BRAINSTORMING ROOM: padlótól plafonig, faltól falig whiteboard tapétára rajzolhatnak a kollégák. Az ötletelést megkönnyíti a bútorozás: állva / üleptámaszon támaszkodva könnyebben jönnek az ötletek, frissül a vérkeringés, pörög az agy. FOCUSED WORK ROOM: mivel az irodában open office terek is ki lettek alakítva a munkavégzésre, elkülönítettünk olyan, fókuszált munkavégzésre alkalmas helyiségeket, ahová a kollégák, rövid időre bevonulva, zavaró tényezőktől mentesen dolgozhatnak. Az open office tér akusztikáját asztalra szerelt paravánokkal javítottuk. A break out tereket akusztikai panelekkel választottuk el a szomszédos területektől.
ÉTKEZŐ, BREAK OUT, LOUNGE AREA, PHONE BOOTH ÉS KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS
Míg korábban a folyosó és az étkező adott lehetőséget a dolgozók találkozására napközben, addig a VELUX-nál egyéb break out terek, lounge areak, Phone Boothok állnak a rendelkezésre azért, hogy napközben 5-10 perces, vagy hosszabb informális megbeszélésre elvonuljanak a kollégák, ha nem szeretnének tárgyalót foglalni. A 36 fős étkezőben lehetőség nyílik arra, hogy egyszerre akár a dolgozók fele együtt étkezzen, azaz ebédidőben 2 turnusban megvalósítható az étkezés, ha minden dolgozó otthonról hozna ételt. Azaz a VELUX tereiben, a Covid által tapasztaltak alapján, nagyobb teret biztosítunk annak, hogy a dolgozók közösségi életet éljenek és egymással kapcsolódhassanak, építhessék a kollegiális kapcsolatokat és a bizalmat egymás között.